KomolyPortál · Komolyzene · Zeneszerzők
Igor Stravinsky (1882-1971)
2017. 01. 20. 21:27 
kbz
kbz  
Avatar áthelyezve a Mit hallgatsz... fórumba
2012. 09. 02. 21:14 
kbz
kbz  
Avatar # 35-36: Hevenyészett fordításban:

Az 1920-as években, amikor Franciaországban tartózkodott és pénzhiányban szenvedett, megpróbálkozott saját műveinek előadásával mint zongora-virtuóz megélni. Egészen addig, amíg át nem váltott a jövedelmezőbb és technikailag kevésbé igényes vezénylésre.
2012. 09. 02. 20:54 
2Gigi
2Gigi  
Avatar Kedves kbz, lefordítanád? Nem beszélni angol. *blush*
2012. 09. 02. 08:54 
kbz
kbz  
Avatar Elég sok történet kering Stravinsky anyagiasságáról. Talán ez ihlette a Nimbus 2 CD-s zongora-albumához (Legújabb lemezeink #233) mellékelt kísérőfüzet szerzőjét (Stephen Walsh) az alábbi aranyos mondat leírására:

"In the 1920s, when he was living in France and short of money, he turned himself into a concert virtuoso and toured his own piano music, until conducting took over as a more lucrative and less technically demanding alternate."

(kiemelés tőlem - kbz)
2012. 04. 11. 19:25   @kbz (#6)    § (1) 
Tomás
Tomás    
Avatar


A nagyon ismert Stravinsky mű után ma elővettem egy igencsak ritkán játszottat, amely azonban az én lemezjátszómba gyakran bekerül:

Cantata - ismeretlen, XV. és XVI. századi angol költők verseire
(Yvonne Kenny - szoprán, John Aler - tenor, London Sinfonietta Chorus, London Sinfonietta / Esa-Pekka Salonen / Sony, 1991)

[...]

Sok évvel később a rádióban hallottam Machaut balladákat, akkor az volt az érzésem, hogy talán ott lelhető fel a Stravinsky Cantata-féle dallamalkotás gyökere. (Amikor Portálunk aktív tagja volt a régi zenék nagy szakértője, Tomás, feltettem neki a kérdést, hogy jól hallom-e, ő megígérte, hogy meghallgatja a Stravinsky darabot, de aztán eltűnt. Nagyon remélem, hogy rövidesen ismét aktív tagja lesz Portálunknak, és akkor választ kapok ...)


Hogy Strawinskyra nagyon hatott a régizene, az számtalan dolog bizonyítja - a misében szmos részlet a korai organum-stílusra emlékeztet. Ami a Cantatat illeti, engem kevésbé emlékeztet Machautra, de elképzelhető, hogy van némi affinitás a kettő között. Ami viszont feltűnt, hogy Arvo Pärtre milyen nagy hatással volt ez a zene - nagy a hasonlóság, ha Pärt zenéjének némiképp más is a szellemisége.

Strawinsky miséje azonban szerintem is egyértelműen a régi zene hatása alatt áll: mégsem igazán tudok kibékülni vele. Sok részlet szépsége mellet sok helyen felszínesnek, sőt olcsóan hatásvadásznak érzem. Sok helyütt ez kifejezetten zavaró. Sok helyen éreztem azt, hogy nem elég természetesen illeszkednek össze a részek, vagy legalábbis, én nem tudtam követni a stiláris váltásokat.

De készséggel elismerem, hogy kiváló mű, csak tőlem távol áll, én így hallom.

*hmm*
2012. 03. 22. 13:32 
kbz
kbz  
Avatar #32:

Remek oldal. Nagyon hasznos info!
2012. 03. 20. 20:38 
ch
ch  
Avatar Sztravinszkij rajongók figyelmébe ajánlom a
http://classic-on...vinsky/108
címet. Itt előnyben vannak azok, akik valamennyire tudnak oroszul.
Aki regisztrál, az le is töltheti a zenéket.
Más zeneszerzők (kb. 2000) művei is elérhetők a http://classic-on... portálon.
2012. 03. 15. 23:39   @Sipi (#29)    § (1) 
Steff
Steff    
Avatar


Épp a héten olvastam ki Fodor András, Sztravinszkij szemtől szemben című remek könyvét. Az ilyen könyvek mindig meghozzák a kedvem a szerző még nem hallott műveihez (Sztravinszkij esetén sok van).


Tudod, mi még érdekes?
Ez: http://marvin.boo...737562.JPG

Imádom ezt az embert, ahogy öregen (na jó, némi túlzással) fikáz mindenkit! *smile*
2012. 03. 15. 21:49 
kbz
kbz  
Avatar Vasárnap (18-án) délután a MűPában Menyegző kantáta! (És Bartók kétzongorás-ütős Szonáta).
2012. 03. 09. 22:48 
Sipi
Sipi  
Avatar Épp a héten olvastam ki Fodor András, Sztravinszkij szemtől szemben című remek könyvét. Az ilyen könyvek mindig meghozzák a kedvem a szerző még nem hallott műveihez (Sztravinszkij esetén sok van).
2012. 03. 09. 18:33 
kbz
kbz  
Avatar Sok mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Stravinsky ügyben ér még meglepetés. Az egyik internetes forgalmazó ajánlatában találtam, és megvettem a mester ifjúkori operáját:

A csalogány (Le rossignol)

A szerző a művet még a Tűzmadár előtt kezdte komponálni, de csak a három "nagy" balett után fejezte be. Bár három felvonásos opera, a teljes előadási idő mindössze 50 perc.

A szöveg Andersen meséjén alapuló nagyon kedves történet. A zene pedig talán leginkább a Tűzmadárra emlékeztető, de nekem annál jobban tetszik.

Az általam beszerzett felvételen Natali Dessay énekli a csalogányt - elképesztően szépen, a korszerű technika szinte minden lehetőségét kihasználva készített film pedig káprázatos, de erről majd a dvd-opera-vélemény site-on írok bővebben...
2011. 10. 29. 13:02 
kbz
kbz  
Avatar Utószó-féle

Most, hogy a bő egy hónapja kezdett, Stravinsky művekről írt kis sorozat végére értem, szeretném még néhány gondolatomat megosztani Veletek.

Nagy élmény volt sok (a beszámolókban megjelenteknél lényegesen több!) művet viszonylag rövid időn belül meghallgatni. Így, ilyen időbeli közelségben hallván az olykor több évtizednyi távolságban keletkezett darabokat, mindennél jobban kidomborodott, hogy stílusoktól, korszakoktól függetlenül Stravinsky mennyire Stravinsky maradt mindvégig.

A műveket spontán, előzetes tervezés nélkül tettem fel a lejátszóra - egy kivételtől eltekintve: a Zsoltárszimfóniát szándékosan hagytam a végére (de erről már írtam...). Igyekeztem a meghallgatás után közvetlenül megírni a véleményemet, szándékosan nem figyelve arra, hogy mások mit írtak. Persze egy-egy adatra, pontos idézetre keresgélve önkéntelenül is szembetalálkoztam mások megállapításaival, amennyire lehet elkerültem, hogy ezek befolyásoljanak.

Magam is meglepődtem, hogy a Mester életművében milyen nagy szerepet kaptak a vokális kompozíciók, a sorozatban hallgatás előtt aligha gondoltam volna, hogy műveinek úgy a fele énekhangra (is) íródott. A késői alkotásoknak pedig a túlnyomó többsége.

Akadt olyan kompozíció, amely most jobban megragadott, mint bármikor korábban (pl. a Mise, vagy az In memoriam Dylan Thomas), és - nagyon ritkán - az ellenkezőjére is akadt példa. Egészében véve megnőtt a szememben a késői művek súlya. Igazán sajnálom, hogy a koncertrepertoárt rendíthetetlenül a korai balettek uralják. Persze, nem azok előadásait kellene ritkítani, hanem az időskoriakét sűríteni.

A fent említett keresgélés során bőven megakadt a szemem a szerző emberi tulajdonságaival foglalkozó részeken is. Szubjektív megítélés kérdése, kit mennyire zavar olykor megdöbbentő anyagiassága, vagy meglehetősen jelentős alkoholfogyasztása. Egy izgalmas hatása mindenképpen van a zenetörténetére: az ihlet várása helyett a tudatos munka hangsúlyozásával alighanem mindörökre száműzte a zenéből az "éhező művész padlásszoba romantikáját". Persze, mint minden alkotót, Stravinskyt is az alkotások - és nem az életvitel - alapján kell értékelni.

Noha a hosszú Stravinsky meghallgatás-sorozatot a magam gyönyörűségére tartottam, természetesen nagyon örülök, ha leírt reflexióim nyomán Ti is kedvet kaptok egy alaposabb ismerkedésre. Jobbnál jobb Stravinsky-felvételekkel várnak a cd-boltok és a youtube!
2011. 10. 29. 12:41 
kbz
kbz  
Avatar Elérkeztem a Zsoltárszimfóniához, amit a kis sorozat végére szántam. Azt hittem, ez lesz a legkönnyebb, de óriásit tévedtem. Akkor a legnehezebb írni, ha az ember jószerével csak szuperlatívuszokat tudna sorolni. Minden esetre azzal kezdeném, hogy meghallgattam mind a három (ó, CSAK három?) felvételt, amely megtalálható a polcomon:

Zsoltárszimfónia
(Atlanta Symphony Orchestra and Chorus, Robert Shaw / Telarc, DDD, felvétel: 1983)
(Choir of Saint Church Cathedral, Oxford, Philip Jones Ensemble, Simon Preston / DECCA, ADD, felvétel: 1974)
(Rundfunkchor Berlin, Berliner Philharmoniker, Simon Rattle / EMI, DDD, 2007)

Robert Shaw-ék felvétele nagyon szép, még ha nem hat is annyira revelációként, mint a Verdi Requiem, vagy a Dvoøák Stabat Mater felvételük. Nekem kicsit sok a legato, ez egész előadás alighanem romantikusabb a kelleténél.

Az elsősorban orgonistaként híressé vált Simon Preston felvételén a kórus "füllel hallhatóan" kisebb létszámú, mint a másik két felvételen. Az egész előadás áttetsző, világos vonalakkal megrajzolt. Kicsit alaposabban megismerkedve Stravinsky egész életművével, úgy érzem, ez az interpretáció áll a legközelebb a Mester szelleméhez, legalábbis ez köthető leginkább a késői kompozíciók varázslatos világához. Kiemelkedően szép a második tétel zenekari indítása és a befejező Laudate.

Simon Rattle ezzel a felvétellel rengeteg elismerést, díjat begyűjtött - nem méltatlanul. Ő nem rajzol, hatalmas freskót fest. Az első két tétel valóban minden elismerést megérdemel. A harmadik tételben elképesztően szép a "viharos" rész átvezetése a záró kórus áhítatába, de az utóbbi extrém lassúságú megszólaltatásának jogossága alighanem megkérdőjelezhető.

Ennyit a három előadásról. A műről nagyon nehéz írni. Különleges zenekara (nem szerepelnek hegedűk, brácsák és klarinétok, de van két zongora) tökéletesen megfelel a mű hangulatának. A tételek hossza lényegében duplázódik: 3, 6 és 12 perc. Az első tétel a 39. zsoltár utolsó két versére (Exaudi orationem meam, Domine - Hallgasd meg imádságomat, Uram), a második a 40. kezdő soraira (Expectans expectavi Dominum - Várva vártam az Urat), a harmadik pedig a 150. teljes szövegére (Laudate Dominum - Dicsérjétek az Urat) - pontosabban a Vulgatában szereplő latin változataikra íródott.

Az első tétel ritmikus feszessége emlékeztet leginkább némely korábbi Stravinsky művekre (pl. Oedipus Rex), a második tétel helyenként pasztorális hangulatot áraszt. Az utolsó alighanem a legmerészebb zene. A "dicsérjétek dobbal táncot járva" szavaknál a Mester még kifejezetten jazz-es elemeket is beépített. A záró Laudate mintegy négy (Rattle-nél öt) percig "lépkedő" dallama végtelen egyszerűségében is megunhatatlan. Leírhatatlan emelkedettséget sugároz.

Az egész Zsoltárszimfónia a zeneirodalom azon remekei közé tartozik, amelyeknél nincsen jobb, s ebben az értelemben a legjobbak.
2011. 10. 25. 17:31 
kbz
kbz  
Avatar Az utolsóelőtti írásban néhány olyan nagyon rövid - olykor ujjgyakorlat-szerű - műről írok, amelyek valamilyen formában mégis megmutatják szerzőjük egyéniségét, sőt nagyságát. Furtwängler mondása jut eszembe a Fidelio őrségváltás-zenéjéről: az is megmutatja Beethoven jelentőségét, hogy egy indulót is így tudott megírni (nem pontos idézet, csak emlékezetből). Nem fogok írni azokról a rövid darabokról, amelyek a szöveg terjedelme miatt rövidek, de amúgy kifelejtetten áhítatos zenék (pl. Ave Maria, Pater Noster), vagy a szeriális technika alkalmazása (és a szöveg rövidsége) révén lettek tömörek (pl. Elégia J F Kennedy emlékére).

Azokról szólnék, amelyekben némi "komolytalanság" társul a rövidséghez, ezért a választott cím:

Rövid sziporkák

Az első egy nagyon korai bravúr. Stravinsky 1917-ben Párizsban tartózkodott az Orosz Balettel. Minden előadást úgy kezdtek, hogy a zenekar eljátszotta a cári himnuszt. Aztán februárban megjött a (polgári) forradalom híre, a cár megbukott, s kérdésessé vált, hogy mi legyen azt est kezdésével. Stravinsky gyorsan "összedobott" egy "nyitányt" a Volgai hajóvontatók dalára. Az egész alig egy perc. Elkezdődik a mindnyájunk által jól ismert dallam: e-ej uh nyem. És a negyedik szótagra hatalmas tust fújnak a rezek, a hihetetlen pompával felharsanó zene és a szerencsétlen volgai hajóvontatók munkadala valami elképesztő ellentétbe kerül. Lenyűgözően bizarr (csak azért nem írom, hogy humoros, mert az sem a kvázi-rabszolgák nyomorához, sem a himnusz-pótlékhoz nem lenne méltó). Szóval egy zseniális zeneszerző bravúrja. (Aztán, amikor 1962-ben hazalátogatott, Moszkvában ismét elvezényelte. Úgy látszik, a cári himnuszt továbbra se érezte aktuálisnak, a szovjet himnuszt meg valamiért mégsem akarta...)

Sok-sok évvel később új hazájában megtett valami hasonlót az amerikai himnusszal, egy kicsit kiigazította, így született meg 1944-ben a Stravinsky-féle Star-Spangled Banner. A fogadtatás ezúttal már vegyesebbre sikeredett, a bostoni rendőrség figyelmeztette, hogy Massachusetts bírósága a nemzeti himnusz akár részleges módosításáért is 100 dollár büntetést szabhatna ki (ó, ha tudták volna, mit csinál majd a szent és sérthetetlen himnusszal pontosan 25 évvel később Jimi Hendrix!).

1942-ben - megrendelésre - írt egy darabot egy cirkuszi elefántnak (hja, ha valaki ért a balettzenékhez, annak csak részletkérdés, hogy ki a balerina - ámbár nem tudom, milyen nemű volt az ifjú elefánt). A roppant humoros - mintegy négyperces - Cirkusz polka végén ismét kölcsönkért téma: Schubert Katonaindulójának részlete, az alkalomhoz illő "kecses" hangszerelésben.

1944-ben Fanfár-t írt két trombitára, a New York-i State Theatre megnyitására. Akik ott voltak úgy két éve a Nemzeti Filharmonikusok Stravinsky estjén, kétszer is hallhatták ezt a 40 másodperces zenét, - ugyanis a koncert mindkét része ezzel kezdődött -, s tanúsíthatják, hogy ragyogó ritmusérzékkel szerkesztett "sziporka".

1955-ben Pierre Monteux 80 éves lett, Stravinsky komponált egy kis köszöntőt. A Greeting Prelude igazán jelentős darab lett, a teljes hossza eléri az 50 másodpercet! Az alaptéma a Happy Birthday mindenki által jól ismert dallama, szerzőnk ezt volt képes a szűk egy percen belül hamisítatlan Stravinsky művé varázsolni! Számomra ez maga a csoda. A folytatás is érdekes, Stravinsky úgy gondolta, hogy az alaptéma egy skót népdal. De nem, felhívták rá a figyelmét, hogy a Happy Birthday bejegyzett alkotás, szerzővel, jogvédelemmel. Még jó, hogy megúszta plágiumper nélkül.

Ahogy teltek az évek, az idős mester egyre több nagyra becsült ismerősét, munkatársát, barátját vesztette el. Komorabbá váltak a művek, a dedikációk: In Memoriam Dylan Thomas, 1954; Variations: Aldous Huxley in memoriam; Elegy for JFK (kevesen tudják, Huxley ugyanazon a napon halt meg, amikor Kennedy elnököt lelőtték), 1964; Introitus (In memoriam TS Eliot), 1965. Utolsó előtti műve az 1966-ban befejezett Requiem Canticles (amit azután öt évvel később a temetésén is játszottak).

De Stravinsky nem volt Mozart, nem a saját gyászzenéjét írta meg. Úgy érzem, van valami szimbolikus jelentése, hogy ő írt még egy kis dalocskát. Edward Lear csodálatos nonszensz verseiből (ha valaki nem ismerné őket, legyen szabad ajánlanom a Hajnal Anna zseniális magyar átköltésében megjelent kötetet: Boldog bolondságok, Móra, 1978) választotta ki A bagoly és a cica címűt. Bár tudjuk, hogy még más kompozíciókat is tervezett, végül mégis ezzel a képtelen tréfával búcsúzott a zeneszerzéstől.
2011. 10. 22. 21:08 
kbz
kbz  
Avatar Ismét egy mű, amely számos szempontból úttörő jelentőségű, de engem több ponton is emlékeztet a legutóbb tárgyalt Oedipus Rex-re (#22). Ez az

Özönvíz (The Flood)
(R.Oliver, J.Readon, R.Robinson, Columbia Symphony Orchestra and Chorus / Robert Craft)

1982-ben járunk, Stravinsky 80 éves, de változatlanul fogékony az újdonságokra, tanúja az új médium, a televízió gyors térhódításának. Rövidesen megírja a maga TV opusát, az Özönvíz kísérőzenét. Tudom, a műfaji meghatározásban nem szerepel a "kísérőzene" szó, mégis annak érzem. Elsősorban azért, mert a narrátorral és prózai szerepekkel, valamint az eredeti tervek szerint tánccal előadandó műnek a zene csak egyik eleme. Az egész alkotás bennem valamiféle bibliai képeskönyv benyomását kelti.

Végigszalad az ószövetségi történet kezdetén, a teremtéstörténettől, az első emberpár bűnbeesésén át Noé könyvéig. Röviden, mint egy gyermekek számára írt könyvben. S ehhez a könyvhöz mellékel a szerző - színes rajzok helyett - zenei illusztrációkat. A maga nemében zseniálisan. Stravinsky, aki annyiszor elmondta, hogy a zenével semmit sem lehet kifejezni, csodálatos cáfolatát adja saját teóriájának, hihetetlenül találékony illusztrátornak bizonyul. Még arra is van ereje, hogy figyelemmel legyen a TV nézők széles, nem feltétlenül zenében jártas körére, effektusai határozottak, zenei szimbolikája könnyen megfejthető. S mindezt egy szeriális kompozícióban!

Az angol nyelvű főrészt latin Te deum és Sanctus keretezi. Nagyon érdekes megoldás, hogy az Úr hangját két basszus (egyszerre!), Lucifert tenor énekli; a halandók: Noé, felesége és fia prózai szerepek.

S hogy mi rokonítja az Oedipus Rex-hez? A mindkét műben előírt álarcos szereplők megjelenése mellett olyan zenei rokonságok sora, mint amilyenek a két nyitókórusban fellehetőek.

És egy aranyos megjegyzés a Mestertől: a dallamvilága nem Gregorian, hanem Igorian!
2011. 10. 17. 18:43 
kbz
kbz  
Avatar Ha már a Cantata-ról szóló bejegyzésben (#6) megemlítettem, hogy nem nagyon kedvelem Stravinsky "igazi" operáját, a Rake's progress-t, akkor ideje, hogy írjak néhány sort az általa opera-oratóriumnak nevezett másik alkotásáról, amelyet viszont az egyik legcsodálatosabb zenének tartok, s amelynek címe:

Oedipus Rex
(Gabriele Schnaut, Peter Svensson, Ruben Amoretti, Franz Grundheber, Günther von Kannen, Rudolf Rosen - ének / Choeur de Chambre Romaand, Choeur Pro Arte de Lausanne, Société chorale du Brassus / Orchestre de la Suisse Romande / Neeme Järvi / Chandos, DDD, 1993)

Az 1927-ben komponált opera-oratórium alapját Szophoklész tragédiája adja, szövegét Jean Cocteau írta, Jean Daniélou páter fordította latinra. S itt rögvest megállhatunk egy pillanatra, miért lett a megzenésített szöveg nyelve a latin? A kérdésre maga Stravinsky adja meg a választ: 1925-ben olvasta, hogy Assisi Szt. Ferenc különleges, ünnepi alkalmakkor nem a mindennapokban általa használt olasz, hanem provanszál nyelven nyilatkozott meg. Ezért érezte ő is úgy, hogy a téma kiemelkedő jelentőségéhez egy mára különlegességnek számító nyelvet kell választania. S hogy miért nem az eredeti ógörög szöveget vette elő. Nos, a válasz így hangzott: "Nem volt elképzelésem, hogy a görög nyelv zeneileg hogyan kezelendő" - majd némi öniróniával folytatta: "a latin esetében legalább megvan a saját elképzelésem".

A zenét ugyanaz a kemény, folytonosan lüktető ritmika jellemzi, mint például a Menyegzőét (#9), sőt némi hidegséggel is vádolhatnánk a szerzőt, ha nem hallgatnánk meg alkotását többször egymás után, figyelmesen követve a szöveget. Mert bizony alaposabban koncentrálva az érzelmek rengeteg finom rezdülését fedezhetjük fel. Már első áriájában feltűnik Oedipus gyengesége, Jocasta olykor erőszakosan mindent elsimítani akaró mentalitása, vagy Tiresias vonakodása a vallomás-tételtől. S a kórus is - a látszólag monoton zakatoláson belül - ezernyi változatossággal kommentálja a történéseket. A legvégén a "Te abamam, Oedipus, Tibi valedico - Szerettünk téged, Oedipus, Búcsúzunk tőled" sorok elhalkuló hangjai kifejezetten megható végkicsengést adnak a műnek.

A zenei megoldások sokféle forrásból merítenek. A gyakori szóismételgetéses szakaszok olykor szinte a barokk és klasszikus oratóriumokra emlékeztetnek (hol van még a Mise (#17) ismétlés nélkül "végighadart" szövegmondása?); az ütőhangszerek (köztük a zongora) tipikus XX. századi effektusokat hoznak; néhány helyen pedig (főként a II. felvonás elején Jocasta áriájában, majd Jocasta és Oedipus kettősében) kifejezetten a XIX. századi olasz operák stílusmintájára bukkanunk.

Mindennek ellenére az egész mégis összeáll egységes kompozícióvá, s ezt az egységességet néhány formai megoldás is erősíti. Az első felvonást záró "Gloria" kórus megismétlésével indul a második felvonás (ez a koncert-előadásokon, ahol a mindösszesen kb. 50 perces művet természetesen szünet nélkül játsszák, azt jelenti, hogy a bő egy perces kórus egymás után kétszer hangzik el); a nyitókórus témája megismétlődik a zárókórusban.

Láttam már két fél-szcenírozott előadását is (a Haitink vezényletével készített DVD meg is van a polcomon), de úgy érzem, ezek a felvételek nem adnak igazi többletet a koncert-felvételekhez képest.
2011. 10. 16. 09:28 
kbz
kbz  
Avatar #19 és 20: Megjött a rossz hír a netes üzlettől: Sajnos elfogyott!*bugs*
2011. 10. 13. 13:12 
vichy
vichy  
Avatar Kbz #13: Meghallgattam két előadásban is (az egyik az általad említett, a másik Isaac Stern és a Columbia Symphony Orchestra előadásában, Stravinsky maga vezényel) és tényleg nagyon kellemes darab!
2011. 10. 12. 21:07 
pszí
pszí  
Avatar #19

Biztosan nagyon fogod szeretni, próbák felvételei is szerepelnek a korongokon, igazán izgalmas ezeket visszahallgatni.
2011. 10. 12. 21:01 
kbz
kbz  
Avatar "Innen jut eszembe, Neked meg van a Sony Stravinsky kiadása?"

Megrendelve (a mostani nagy Stravinsky meghallgatás-sorozat alatt éreztem úgy, hogy nem tudom tovább nélkülözni...)*smile*
KomolyPortál · Komolyzene · Zeneszerzők
Igor Stravinsky (1882-1971)